Az egyházi pályára lépett ifjú az ellenreformáció időszakában azt tapasztalta, hogy a történeti Magyarország felvidéki vármegyéiben, Cseh- és Morvaországban valamint Sziléziában az evangélikusok száma vészesen lecsökkent. Úgy vélte – az akkor már Liptószentmiklóson letelepedet lelkész Tranowsky -, hogy a rekatolizálástól a híveket csak az egyházi éneklés fellendítésével lehet megóvni és megerősíteni. Ezért összeállított egy olyan énekeskönyvet, amelyben Luthernek és más, kortárs énekköltőnek énekei szerepeltek, de egyéb credo-énekek, valamint saját költeményei is helyet kaptak benne. Első kiadása Lőcsén történt 1636-ban, 414 énekkel. A XVIII. századtól erősen kibővült, azóta legalább 170 kiadást ért meg. Annyira népszerűvé vált, hogy az evangélikus szlovákoknál a mindennapi és ünnepi ájtatosságok alkalmával ebből énekeltek, de a templomi istentiszteletek idején is. Eredetileg gót betűkkel nyomtatták a német nyelv közelségének befolyása miatt, nyelvezete különlegessége az ún. XV. századi ó-cseh nyelv, amelyet a nyugati szlávok liturgikus nyelveként is számon tartottak a XIX. századig.
Amikor 1716-1718 között lezajlott Békéscsaba újratelepülése, a Felvidékről szlovák ajkú lakosság ülte meg a vidéket. Kultúrájuk részeként hozták magukkal a Tranosciust, amelyet a liturgia alkalmával úgy használtak (Haan Lajos megemlíti, hogy a csabai kiváltképp az énekeket kedvelő nép volt), mint a hétköznapi életben. Az első tanítók a településen ebből tanították a kisgyerekeket olvasni. A könyv lelkileg kötötte őket elszármazási helyükhöz, de a közösségtudatot is meghatározta. Esküvő és konfirmáció alkalmával a szülőktől a gyerekek Tranosciust kaptak ajándékba. Ezeknek ma is fontos forrástörténeti értékük van, mert ebbe vezették, hogy tulajdonosa mikor született és kapta, valamint hogy kitől, aztán a családi matrikula is ebbe került feljegyzésre. Az otthonokban kiemelt helyen tartották (fali téka, szekrény tetején), s vinni a férfiak a hónuk alatt, a nők a kendőjükbe takarva, később külön erre készített füles, zárható kosárkában vitték a templomba. További védelmét szolgálta, hogy a könyv fedlapjait (amik gyakran fából készültek) a drótosok segítségével rézzel verték ki, így óvták a kopástól. Gyakran poncolással belekerült a tulajdonba jutás évszáma s tulajdonosának neve is. Ismert volt Magyarországon számos helyen (pl. a csabai telepesek által alapított Nyíregyházán is), de a rézborítás díszítése speciális, csak Békéscsabára jellemző motívumokat viselt. Csak itt borították be szinte a teljes fedlapot rézzel, középen a Nap szimbóluma volt megfigyelhető, de a rozetták és szívek is igen gyakran és nagy számban fordultak elő. A csabaiak a legdíszesebb példányok. Jellemzően csuklós pántok fogták össze a gerinc mentén, a fedlapokat kapcsok zárták. Archaikus vonását jól jelzi, hogy a békéscsabai szlovák nyelvű istentiszteleteken még a mai napig is a Tranosciusból énekelnek a hívek, holott máshol már nem használják. Az 1874-es kiadású példányokban Békéscsaba egyetlen evangélikus püspökének, Szeberényi Gusztáv Adolfnak bevezető sorai is megtalálhatók.
Magyarra dr. Vietórisz József fordította, amelyet 1935-ben adtak ki, a mai napig is ez az egyetlen, teljes, magyar nyelvű Tranoscius-fordítás. Ez az énekeskönyv csak Békéscsabára jellemző, egyedi és különleges kultúrtörténeti érték, melynek megőrzése és megismertetése kiemelkedő fontossággal bír.