A Magyar Turisztikai Ügynökség 31. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amelyre idén is beadtuk pályázatunkat. Az évről évre közel hárommillió embert mozgósító versenyre most még nagyobb figyelem összpontosul, hiszen 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét.
A szervező Magyar Turisztikai Ügynökség nagy hangsúlyt fektet a települések személyes bejárására, az elért eredmények helyszíni megismerésére. Augusztus elején fogadtuk a regionális, szakmai zsűri tagjait, akik Székesfehérvárról érkeztek, és akiknek ajánlása nyomán főzsűri látogatásra jelölte ki a szervezőbizottság Békéscsabát, amelynek lebonyolítására a múlt héten került sor. A verseny szempontjából legígéretesebb településeket személyesen értékelő főzsűri tagjaiként városunkban köszönthettük Czifrusz Natália regionális vezetőt, Miskolc Megyei Jogú Város főkertészét, kertészmérnököt és Frei Helga regionális zsűri tagot, tájépítész mérnököt.
A szakembereket a városházán fogadtuk, majd több helyszínen megtekintették zöldfelületeinket, köztereinket, valamint tájékozódhattak az innovatív és fenntartható megoldásainkról. A zöldfelületgazdálkodást érintő kérdéseikre adott tájékoztatás és a helyszínen tapasztalt személyes benyomásaik alapján döntik majd el, hogy az őszi, ünnepélyes díjátadón Békéscsaba milyen elismerést kap környezetszépítő munkájáért.