Ugrás a tartalomhoz

120 kilométert fut egy nagybeteg, vak kisfiúért a békéscsabai taxis

„Úgy vélem, a mai világban kihalófélben van az önzetlen segítségnyújtás, amit én személy szerint fontosnak tartok, hiszen ha belegondolunk a rászorulók helyzetébe, nagyon jól esik, ha valaki segítő kezet nyújt” vallja a 34 éves férfi, aki Noel szívszorító történetének megismerése után a tettek mezejére lépett. Elhatározta, hogy jótékonysági futással segíti súlyosan beteg kisfiú gyógyulását, akinél a daganat, amely ellen harcol, vakságot is okozott.

A taxisként dolgozó József célja február, március és április hónapokban 40-40-40, összesen 120 kilométer futással 300.000 forint előteremtése, amellyel a kisfiú bécsújhelyi protonterápiás kezelésének járulékos költségeihez – többek között a kiutazáshoz és a szálláshoz – járul hozzá.

„Szeretni segítenék egy igazi HŐSnek, aki hatévesen az egyik leggonoszabb betegséggel harcol. Kérlek titeket, támogassuk együtt Noelt” – kéri.

József kilométereit banki átutalással lehet „örökbe fogadni” a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján.

 

Számlatulajdonos: Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: NOELÉRT

 

A kezdeményezésről bővebb információk itt találhatók.

public.szechenyi.title