A klub megalakulása utáni években a megye számos településén tartottak táncbemutatókat, melyekkel e műfajt igyekeztek népszerűsíteni. Országos viszonylatban az elsők közt alakítottak ki nemzetközi kapcsolatot több szomszédos országgal is. Az évek alatt többször részesültek nívódíjban, előadói díjban, koreográfiai díjban, Kiváló Együttesi Díjban egyaránt.
Az évek folyamán az ország egyik legeredményesebb egyesületévé nőtte ki magát a Nyíri Lajos TáncSport Egyesület. Több alkalommal kapott delegálást párosuk világbajnokságokra, nemzetközi versenyekre. Hazai eredményeik között több országos bajnoki, ranglista, magyar bajnoki döntős helyezés is szerepel. A versenyek mellett szinte minden hétvégén fellépéseken vesznek részt a megye számos településén, hogy ezzel is népszerűsítsék a társastáncot és nem utolsó sorban a Társastáncklubot. Különböző rendezvényeken (szalagavató, céges rendezvények, bálak, stb.) színvonalas fellépéseket, műsorokat vállalnak.