Rudnay Gyula tanítványaként indult, később Bernáth Aurél posztimpresszionizmusának jegyében festett, a hatvanas évek elejéig pedig Domanovszky Endre posztexpresszionista felfogásában alkotott. Alighanem csalódott a rámért hagyományokban, így alakjait tekintve egyre inkább a szürrealizmus felé, kompozícióiban pedig konstruktív irányba haladt, melyben idővel a népművészet is egyre nagyobb teret nyert. Pályafutása során készített grafikákat, kollázsokat, szobrokat, bábokat és különböző díszleteket, melyekben mitológiai, bibliai, természeti és különböző népi eredetű motívumkészletet is felhasznált, a folklórt, a gyermekkorban látott népi mesterségek motívumkincsét az európai kultúra jelképeivel ötvözte, ekképp a klasszikus modern sokszor az ősivel és archaikussal keveredik nála. Népi ihletettségű bábos, mézeskalácsos figurái, huszárjai, a naiv művészet világát is idéző Szent Istvánjai a legtermészetesebb módon ötvöződnek a 20. századi modernitás szemléletével és formai eszközeivel. Naivitást és derűt sugárzó, de sokszor groteszk szerkezetei és fabábjai egyszerre műalkotások, bábok és vásári gyerekjátékok. Képzőművészete mellett írásai is említést érdemelnek. Schéner Mihály műalkotásai megtekinthetők Békéscsabán, az általa megálmodott és fő művének tartott Meseházban (1988), illetve a Szigligeti utcai játszótéren (1987). Ezek által művészetének esszenciáját hagyta Békéscsaba városára, még életében – örökül. Születésének 100. évfordulója (2023) alkalmából emléktáblát avattak a Polgármesteri Hivatal árkádsorán.
Kulturális örökség