Perlrott Csaba Vilmos művészeti öröksége
Perlrott Csaba Vilmos festő és grafikus, a magyar piktúra jelentős mestere, a magyar Vadak képviselőjeként a XX. századi honi festészet egyik megújítója Békéscsabán született 1880. február 2-án.
Az elemi iskola négy osztályát Békéscsabán végezte. Rajzkészségére az iskola tanítója figyelt fel legelőször, kinek tanácsára - de minden irányítás nélkül – kezdett el rajzolni. 1899-től Pesten a Fővárosi Iparrajz Iskolába járt. Órásmester édesapja zenészt vagy órást akart belőle nevelni, a zene tanulásához azonban nem volt kedve; a festői pálya vonzotta.
1904 májusában Abonyba került Koszta Józsefhez, aki tehetségesnek tartotta, így már júliusban Nagybányára irányította. Itt Iványi Grünvald Béla tanítványa lett. A nagybányai festés- és szemléletmódban gyökerező első képe, a "Cigányok" (1904) alapján Ferenczy Károly párizsi ösztöndíjat szerzett számára.
Párizs művészete sorsdöntő hatással volt fejlődésére. Itt először Georges Braque-kal és Robert Delaunay-val ismerkedett meg; ám végül Henri Matisse egyik első tanítványa lett.
A Julian Akadémián Jean Paul Laurens óráit hallgatta. 1906 őszén otthagyta az Akadémiát, többedmagával Matisse-iskolát alapítottak. A Henri Matisse-tól tanultak átalakították szemléletét, elsajátította az „interpretált kópia” technikát. Képein uralkodóvá vált a konstrukció, a plasztikus formák szerkesztettsége. Hatással volt rá Matisse mellett Cézanne, Gauguin és Van Gogh stílusa egyaránt. Nagybányára visszatértekor több barátjával együtt "neós"-nak nevezték el. Első jelentős sikerének tekinthetjük a párizsi Salon d’Aitomne 1907-es tárlatát, melyen az akkor huszonhét esztendős festő a Fauve-ok termében szerepelve hét festményét mutatta be.
A két általa megismert s teljességgel különböző alkotói metódust összevetve, majd szintetizálva alakította ki egyéni, ám pályája során változó stílusát, mindig szem előtt tartva azonban Paul Cézanne eredményeit, akinek feltétlen híve volt. A realista festészettől indulva előbb a viszonylag kevés szín használatára korlátozott, a formákat síkokra bontó, kubisztikus jellegű festészetet művelte, majd – igen későn – a posztimpresszionizmushoz kapcsolódó munkákat, valamint litográfiákat készített.
Részben nevéhez köthető a kecskeméti művésztelep megalapítása, ahol már 1918-ban vezető művésznek számított. Miután a fehérterror idején veszélybe került az élete, az 1920 és 1923 közti időszakot emigrációban töltötte feleségével.
Az 1920 és 1924 között tett utazásokra felesége, Gráber Margit festő is elkísérte. A Képzőművészek Új Társasága (KUT) tagjaként az 1924 és 1943 között évenkénti rendszerességgel rendezett kiállítások állandó résztvevője volt, miközben számtalan önálló tárlatot rendezett. Az 1930-as évek közepétől Szentendrén festett, életének utolsó éveiben már a Szentendrei Festők Társaságának tagjaként. Pár nappal a 75. születésnapja előtt, Budapesten hunyt el 1955. január 23-án.
Szülőházát emléktábla örökíti meg Békéscsabán.