Dedinszky Gyula életműve
(1905–1994)
Dedinszky Gyula békéscsabai evangélikus lelkész, helytörténész, néprajzkutató városunk múltjának, népéletének ma már pótolhatatlan információit tette közkinccsé. Felvidéki származású családjában magyarul, szlovákul egyaránt megtanult, később németül, finnül is.
1928-as lelkésszé szentelése után 1942-ben hívták meg a csabai gyülekezetbe, ahol nagy odaadással látta el szolgálatát, egyházában országos tisztséget is viselt. 1948-1972 között mellőzött egyházi emberként tevékenykedett, mert ellenezte az egyházi iskolák államosítását, tiltakozott a jogszerűtlen egyházi döntések ellen. Lelkészi szolgálata, majd 1972-től, nyugdíjas éveiben végzett alapos kutatómunka eredményeként számos tanulmányában Békéscsaba néprajzi és helytörténeti értékeit mutatta be. 1981-ben a Magyar Néprajzi Társaság Sebestyén Gyula-emlékéremmel tüntette ki. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem díszdoktora lett, Békéscsaba Önkormányzata „Békéscsaba városáért” kitüntetéssel tisztelte meg. A Békéscsabai Evangélikus Gyülekezeti Levéltár vezetője volt haláláig, ahol gondosan rendszerezte az ott fellelhető forrásokat, a kutatók munkájához nélkülözhetetlen segédletekkel látta el.
Születésének 100. évfordulóján kiállítással emlékezett rá Békéscsaba, tudományos emlékülést tartottak tiszteletére, emléktáblát avattak a Szent István tér 20. sz. alatti parókia falán. A békéscsabai evangélikus nagytemplom felszentelésének 175. évfordulóján emléktáblát avattak öt lelkésznek, köztük Dedinszky Gyulának is, 2013 óta pedig, közterület átnevezés után, utca viseli a nevét.
A csabai disznótor és a csabai kolbász készítésének hiteles néprajzi leírása tőle származik
Dedinszky Gyula a Békéscsabát érintő helytörténeti és néprajzi kutatások mellett irodalmi lapokban is publikált, nyelvészeti tanulmányokat készített, prédikáció-vázlatokat fordított svéd, dán és finn nyelvből. Csabai tájszótárában a csabai szlovák tájnyelv jellemző szóanyagát gyűjtötte össze. „A szlovák betű útja Békéscsabán” című könyvében a helyben megjelent szlovák nyelvű kiadványokat ismertette. Foglalkozott Békéscsaba nemzetiségi történetével, nyelvészeti szempontból vizsgálta az 1718 után idevándorolt csabai evangélikusok származási helyeire utaló családneveket. Adatközlők segítségével gyűjtötte össze a tanyavilág életét, a parasztság munkaeszközeit, vallásosságát bemutató tanulmánya anyagát. Az evangélikus egyházban szolgáló „paraszthonoráciorok” tevékenységének ismertetésével az evangélikus gyülekezet önigazgatását mutatta be. Áchim L. András és az evangélikus egyház kapcsolatát új oldalról világította meg. Írt Stark Adolf szőlőnemesítő családjáról, szakmai munkásságáról. A csabai nép humorát a „Vidám Csaba” című gyűjteményben örökítette meg. A csabai evangélikus harangozási szokások feldolgozása mellett összeállította a csabai evangélikus lelkészek, segédlelkészek, hitoktatók életrajzait is.
Sok munkája még csak kéziratban található meg, teljes életműve kiadása az utókorra vár.