Munkácsy Mihály művészeti öröksége
Ha megszólítanánk és kérnénk az utcán száz embert, soroljon fel öt magyar festőművészt, a legtöbben Munkácsy Mihállyal nyitnák a sort. Hogy miért? Mert úgy tűnik, még ma is őt tartják a legegyetemesebb magyar festőnek. Mert Európa határait jócskán túlszárnyaló hírneve ma is ámulatba ejti és elgondolkoztatja a közönséget. Mert jónéhány alkotását ismerjük, amelyek annak idején forradalmian modernnek számítottak. Festői eszköztára sok esetben elképzelhetetlenül gazdagnak hat. Alkotásai a 19. század emberének ugyanannyira kedvesek, mint 21. századi kortársainknak.
Munkácsy Mihály (Munkács, 1844. február 20. – Endenich / Németország, 1900. május 1.) életének históriája közismert. Az édesanyját majd apját is elveszítő gyermek története a művészettörténészek, a művésztársak, a műbarátok és a közönség érdeklődését már legalább százötven esztendővel ezelőtt felkeltette. Az életművel együtt az életút is az érdeklődés középpontjába került.
Munkácsy Mihály díszmagyarban a millenniumi ünnepségek idején (1896; fotó: Koller Károly tanár utódai, Budapest; fotó, papír; 185×108 mm; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 58.26.40.)
A festő a kárpátaljai Munkácson Lieb Mihály és Reök Cecília harmadik gyermekeként született, Lieb Mihály Leó néven. Árvaságra jutva került Csabára anyai nagybátyjához, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc történéseiben betöltött szerepéért a Békés vármegyei száműzetést kényszerűen vállaló, egyedül élő Reök István jogászhoz.
Az asztalosműhelyben töltött inasévek egyrészt megtanították Munkácsyt a kitartó, szorgos munkára, másrészt képtémaként megismertették a világgal a festő életének különös epizódját, amelyből táplálkozva született a minden magyar által ismert festmény, az Ásító inas.
Gyulához és Békéscsabához kötődnek első komoly, határozott szándékú lépései. Gyulán vette első rajz- és festés óráit; az akadémiai képzettségű Karl Fischertől, majd a Harruckern–Wenckheim-kastélyban dolgozó Szamossy Elek vándorfestőtől, akivel éveken át dolgozott és tanult. Szamossy mentorálásának köszönhetően volt ereje ellentmondani nagybátyjának, aki a nevelőapa felelősségtudatával igyekezett kenyérkereső szakmát adni az ifjú kezébe. Ezen a vidéken születtek első vázlatai, tanulmányrajzai, és Békéscsabán festette első olajképét is.
A rövid pesti kitérő során lendületet véve, Munkácsy Mihály végigjárta az akadémia képzés abban az időben szokásos útvonalát. Az induláskor későbiedermeier szellemben fogant arcképeket és életképeket festett, majd lépésről lépésre jutott el a kritikai realista kifejezésmódig, amely akkor a legaktuálisabb, a legmodernebb, a leginkább igazmondó, a leghitelesebb beszédmódnak számított, amit akkor festő egyáltalán beszélhetett.
Karl Rahl tanítványaként a bécsi akadémián kezdett, egy esztendővel később azonban már a müncheni akadémián találjuk. A düsseldorfi akadémiai időszakban született az őt európai hírű és rangú festőművészek világába emelő Siralomház című kompozíciója, amellyel 1870-ben elnyerte a párizsi Salon aranyérmét. Az addig ismeretlen magyar festő felcsigázta Nyugat-Európa érdeklődését. A műkritikusok és a műgyűjtők figyelme egyaránt irányult Munkácsy művére és személyére. A művésztársak szintén kíváncsisággal fordultak felé, és voltak, akik nem is értették, miképpen kerülhetett ki ennyire komoly és kvalitásos festmény Munkácsy műterméből. Azzal, hogy egy pillanat alatt a háttérből a fókuszba került, csodálókat és irigyeket egyaránt szép számmal szerzett…
A Siralomház főalakjához, az elítélt figurájához készült modellfotó (1868; fotó: G. & A. Overbeck, Düsseldorf; fotó, papír; 200×135 mm; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 58.26.103.)
Munkácsy Mihály pályája és ebből fakadóan élete, életformája is jócskán megváltozott. 1871-ben egy akkor merésznek tűnő, valójában azonban nagyon is reális és megfontolt döntés nyomán Párizsba költözött. A francia fővárosban újabb drámai hangvételű realista életképeket festett, többek között az Éjjeli csavargókat, valamint a francia kritikusok által „A legszebb Munkácsy-műnek” ítélt, ezzel együtt azonban fájdalmas társadalmi kórképként ható Zálogházat.
Élete újabb fordulóponthoz érkezett, amikor 1874-ben feleségül vette támogatója, de Marches báró ifjú özvegyét, Cécile-t. Az Európa számos nagyvárosát és művészeti központját érintő nászút utolsó állomásaként érkeztek Csabára, ahol Reök István a kismegyeri birtokán épített műteremmel várta az ifjú házasokat. Ekkor született az európai tájfestészet egyik legkiválóbb alkotása, a Poros út első változata, a Kukoricás és a Falu hőse című kompozícióhoz készült tanulmányképek sora.
Az 1876-ban festett Műteremben című kép a Munkácsy festészetében végbement változás előfutára, mely folyamat végén a festő elfordul a kritikai realizmustól. Új témáihoz kapcsolódóan színesebb palettát használ. Tájábrázolások, reprezentatív szalonképek és hozzájuk kapcsolódó virágcsendéletek, a modell lelkébe látó arcképek születnek ezután.
Miközben Munkácsy nagy sikereket aratott a Milton az elveszett paradicsomot diktálja leányainak című kosztümös, történeti kompozíciójával, éveken keresztül kereste a témát, a nagy, a legegyetemesebb, egyben látványos és közérthető témát, amelyet feldolgozhat. Végül osztrák származású, Párizsban élő műkereskedőjével, Charles Sedelmeyerrel konszenzusban az Újszövetség prófétájában, Jézus személyében találta meg egy nagyformátumú festészeti vállalkozás központi szereplőjét. Krisztus szenvedéstörténetét látványos, hatásos, hatalmas méretű kompozíción örökítette meg, amelyek megszületésük óta hihetetlen népszerűségnek örvendenek. Ezek a Krisztus Pilátus előtt (1881), a Golgota (1884) és az Ecce homo (1896) című kolosszálképek.
Szuperprodukcióinak egyike A reneszánsz apoteózisa című 100 négyzetméteres festmény, amelyet a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházának mennyezetére rendeltek meg.
A budapesti Parlament építése idején a festő megkapta a magyar államtól, szeretett hazájától az évtizedek óta várt feladatot, amely történeti tárgyú képre vonatkozott. Itthon megértették Munkácsy vezérgondolatát, és hazafias vallomásként értelmezték a 85 figurát szerepeltető, 459x1355 cm méretű Honfoglalást.
Munkácsy Mihály a millenniumi ünnepségek idején Budapesten tartózkodva megbetegedett. 1900. május 1-jén hunyt el a Köln melletti Endenichben. Magyar földben helyezték örök nyugalomba.
A csabai múzeumot létrehozó, gyűjteményi rendszerét megalapozó és az intézményt 1914-ig működtető Békéscsabai Múzeum-Egyesület már Munkácsy Mihály hazájától távol bekövetkezett halála után megkereste a festő özvegyét, Munkácsy Mihálynét, kérve, hogy festmények adományozásával segítse a még férje életében a városban kialakult Munkácsy-kultusz éltetését. Cécile ígértet tett arra, hogy végrendeletében egy festményt, az Ecce homohoz készült Töviskoronás Krisztust hagyományozza a Békéscsabai Múzeum-Egyesületre.
A Munkácsy Mihály Múzeum első Munkácsy-festménye, az Ecce homohoz készült portré, a Krisztus töviskoszorúval című alkotás (1895–1896; olaj, fa; 65×54 cm; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 53.5764.1.).
1915-ben bekövetkezett halála után két esztendővel a hagyaték két faládába csomagolva elindult Magyarországra, azonban kalandos úton, majd két évtized után érkezett csak meg címzettjéhez Békés vármegyébe. Mindeközben, már 1901-ben a békéscsabai múzeum beleltározta a gyűjteményébe került első Munkácsy-rajzot, majd 1951-ben, immár a városi működtetés után állami fenntartású intézményként felvette Munkácsy Mihály nevét. A gyűjtemény apránként gyarapodott, mígnem 1958-ban egyszerre négy Munkácsy-festmény került a múzeumba, többek között az életmű egyik különleges szalonképe, A zongoralecke. Ezt a vásárlást továbbiak követték – egészen napjainkig.
A változatos és gazdag relikviagyűjtemény, amellyel a múzeum kiérdemelte „A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye” megtisztelő titulust, vegyes összetételű. A kollekció az izgalmas fotóanyag, a nem egyszer megható személyes tárgyak és érdekes dokumentumok mellett száznégy koszorú- és emlékszalagot, valamint a festőfejedelem utóéletével foglalkozó nagyobb és folyamatosan gyarapodó tárgyegyüttest foglal magában. Az utolsó Munkácsy-relikvia e könyv kéziratának lezárásával egy napon érkezett a békéscsabai múzeumba…
A békéscsabai múzeum Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című kiállítása
(Gyarmati Gabriella)