Gyóni Géza munkássága
Családja békéscsabai származású. A költő 1884. június 25-én a Pest vármegyei Gyónon született, az evangélikus lelkészlakban.
Eredetileg Áchim Gézának hívták, a Gyóni nevet szülőfalujáról vette fel később. Bár nem Békéscsabán született, eredeti nevéből az Áchimból is sejthető családjának itteni gyökere, másodunokatestvére volt a politikus Áchim L. Andrásnak. Édesapja, Áchim Mihály Gyón község evangélikus lelkésze, édesanyja Bekker Gizella volt, házasságukból hét gyermek született.
Gyóni Géza alig tíz éves volt, amikor édesanyját elveszítette. Az asszony Ádám gyermeke halálát nem tudta feldolgozni, gyógyíthatatlan lelki válságba és elmegyógyintézetbe került. A gyermekek felnevelése és taníttatása így édesapjukra hárult, aki Gyóni Géza számára is a lelkészi hivatást szánta. Tíz évesen, 1894-ben Szarvasra került, ahol apai nagybátyja, Áchim Ádám evangélikus esperes gondjaira bízta. Itt kezdte gimnáziumi tanulmányait, ahol diáklapot jelentetett meg, nyomtatásban itt jelentek meg először versei.
A gimnázium I-VI. osztályt végezte itt. Nagybátyja halála után, 1900-ban Békéscsabára került rokonához, Vidovszky Ferenchez. A Rudolf Főgimnáziumban végezte a VII-VIII. osztályt. A költői fejlődésére nagy hatással volt a gimnáziumban működő, Rell Lajos által irányított Önképzőkör, ahol rendszeresen szerepelt verseivel és számos dicséretben részesült. 1902-ban érettségi vizsgát tett, majd tanulmányait a pozsonyi evangélikus teológiai akadémián folytatta. Másodéves hallgatói korától már több újság munkatársa is volt, 1904-ben Versek címmel megjelent első kötete. A kötet megjelenése napján a Teológiai Otthonban szíven lőtte magát egy tisztázatlan amerikai párbaj miatt. A teológiai évek véget értek, öngyilkossági kísérlete miatt távoznia kellett az akadémiáról. Felépülését követően 1906-tól 1908-ig Budapesten édesapja közigazgatási tanfolyamra íratta be, itt jelent meg 1909-ben Szomorú szemmel című verseskötete. Időközben életének fordulópontja következett, rövidebb ideig többször is volt katona a Nagy Háború előtt. Pottartalékosnak hívták be, a katonai szolgálatot nagyon nehezen viselte, 1909-ben Szarajevóban katona „pionír” utász volt. Ekkor írta költői korszaka korai szakaszának legjobb és leghatásosabb költeményét, a Caesar, én nem megyek címűt, amely 1912-ben jelent meg, és melynek minden sora háborúellenes.
„Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.
Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.
Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.”
1913-tól Szabadkán élte a vidéki újságírók mindennapjait, a Bácsmegyei Naplóba és a Színházi Újságba is írt. Amikor 1914-ben a Monarchia hadat üzent Szerbiának, és egyértelművé vált, hogy világháború lesz, Gyóni a felszított közhangulat hatása alá kerül, s az addig antimilitarista költő először írt lelkesítő verseket. 1914. augusztus 1-én póttartalékosként, a lengyelországi Przemys’lbe vitték. Október 6-án az oroszok betörtek az erdőbe, ekkor találkozott először a háború poklával, majd november 4-én az újabb orosz támadás során ágyútűz, géppuskák ropogása, jajgatások sora hallatszott. Gyökeresen megváltoztak a háborúval kapcsolatos nézetei, a borzalmak átélése szülte a Csak egy éjszaka című versét. A későbbiekben még több írása jelent meg a Tábori Újságban, melyek népszerűvé tették a katonák körében. Ilyen volt a Lengyel mezőkön tábortűz mellett című kötete. Itt íródott a hadi fogolytáborban készített emléklapra a Hegyeken át című verse, melyet Gyóni saját kézírással 700-szor írt le.
Egy-egy verset időnként haza tudott küldeni, így a hazai közvélemény is megismerhette. Az orosz csapatok addig lőtték, éheztették az erődben lévőket, míg az egyetlen megoldás a megadás maradt. Öccse, Mihály főhadagy is Przemys’lben szolgált. Az életben maradt várvédőket - köztük a két testvért is – a szibériai hómezőkön át egyenesen a krasznorajszki nagy fogolytáborba vitték.
A testvérek az utolsó pillanatig együtt voltak. 1917. június 8-án öccse, Mihály főhadnagy elhunyt, halála után Gyóni Géza összetört. Elméje elborult, enni sem igen volt hajlandó. Június 25-én, éppen 33. születésnapján halt meg.
(Forrainé Kovács Márta)