A Csabagyöngye szőlő és Stark Adolf szellemi munkássága
Békéscsabán már 1718 után, az újraalapítást követő években elkezdődtek a szőlőtelepítések és a bortermelés. Az első nagyobb szőlőtelepítésekre 1765-ben (felsővégi szőlők), és 1769-ben (jaminai szőlők) került sor. Aztán 1810-ben a Kanálison túli és a kastélyi szőlőket, utána Fényesen és Megyer felé, a Széchenyi-liget előtt és mögött, illetve Veszénél is folytatták ezt a gyakorlatot.
A termés bőséges volt, ám a minőség kifogásolható. Jobb minőségű bort a legközelebbi arad-hegyaljai borvidékről lehetett beszerezni. A minden csabai háznál megjelenő telepítvények megjelenésének oka ugyanakkor a helyi ivóvíz rossz minősége is volt, azt helyettesítették vele.
Ez a tendencia sokáig folytatódott anélkül, hogy bárki a helyi szőlőfajták minőségének emelésén munkálódott volna, igazi csemegeszőlő fajtából pedig nagyon kevés akadt hazánkban, bár fajtagyűjtők már ismertek voltak ebben az időszakban. Mígnem a 19. század közepén egy Stark Adolf nevű fiatal kereskedő saját üzletet nem nyitott a helységben.
A szepességi származású, 1834. december 28-án, Bártfán született férfi atyja gölnicbányai születésű tanító majd a városi tanácsnok volt, míg anyai felmenői között a Folkusházy család szerepelt. 1853-tól kereskedőnek tanult, 1864-ben az aradi váltótörvényszéken vegyeskereskedés Csabán történő működtetésére kapott engedélyt. Ez a század ’80-as éveire – kevéske reklámhirdetéseinek tanúsága szerint – kifejezetten mezőgazdasági vas- és gépkereskedéssé fejlődött, de nem kizárt, hogy korábban is ilyen szerepet töltött be.
Ebben a környezetben fordult Stark a szőlőnemesítés és a borkészítés felé, amit vélhetően autodidakta módon sajátított el, illetve az 1870-es években már maga is művelhette. Jelentős saját fajtagyűjteményt hozott létre, és ezekből számtalan új fajt és hibridet nemesített, alkotott meg. Ezek közül kiemelkedőek a „Kossuth”, a „Stark Róza”, ezt kislányáról nevezte el, illetve a „Csaba gyöngye” faj. Ez utóbbi eredete sokáig vitatott volt, egyrészt mert a faj kialakítását sokáig Mathiász Jánosnak, Stark Adolf kortársának, kiváló szőlőnemesítő érdemének tartották. Azonban sokkal valószínűbb, hogy maga által nevelt, szelektált magoncokat adott Starknak, aki ezeket saját szőlősében elvetette, és aztán tudatosan alakította ki belőle a már stabil fajt, egyértelmű karakterisztikával.
A másik érdekesség magának a Csaba gyöngye fajnak a genetikai eredete. Stark saját jegyzetei szerint a faj felmenőjének a Bronnerstraubét és az Ottonel muskotályt jelölte meg, ám közvetlen szülőpárnak a modern genetikai kutatások alapján a Madeleine Angevine és a Muscat Fleur d’Oranger tekinthetőek, amelyek egyébként is megtalálhatók voltak fajtagyűjteményében (pont úgy, mint a korábban említettek.) Ezeknek olyan kiváló tulajdonságai öröklődtek tovább a Csaba gyöngyébe, mint a korai érés és az édes íz. Többek között ezért is lehetséges, hogy a Csaba gyöngye ma a legkorábban érő szőlőfajták egyike a világon, de őt magát is használták további fajok kialakítására. Így a „Zalagyöngye”, „Dunagyöngye”, „Nero”, „Viktória gyöngye”, és az „Irsai Olivér” is részben ebből a fajtából származik.
Stark Adolf tagja volt az 1870-es évektől a Békésvármegyei Gazdasági Egyletnek. 1878-ban a Csabán rendezett általános terménykiállítás rendezőbizottságának elnökévé választották. Erzsébet császárné és magyar királyné részére egy kosár édes csemegeszőlőt küldött, talán abban a reményben, hogy elnyerheti a császári és királyi udvari szállító címet. Ez nem történt meg, de saját ügyfélköre behálózta a birodalmat, és még német területekre is szállított szőlőt rendszeresen.
Számos emlékérmet nyert, például a Bécsben, Szegeden vagy Szentpéterváron rendezett, hazai és nemzetközi kiállításokon. A Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás bronz nagyérmével jutalmazták 1896-ban, de egy Zsolnay-váza is a birtokában volt, sikereit mutatva. Foglalkozott rózsanemesítéssel is, a 299 általa nemesített szőlőfajta mellet még 253 különféle, általa nevelt vagy nemesített rózsafajtát is számon tartott katalógusában.
1863-ban vette feleségül Fejér Rózát, 3 gyermekük élte meg a felnőtt kort. Lakóháza, amelyben a kereskedése is üzemelt, a mai Széchenyi utca 4. házszám helyén állt, a város határában pedig kiterjedt fajtagyűjteménye terült el. Stark Adolf 1910. augusztus 26-án távozott az élők sorából. Felesége a ligeti katolikus temetőben, Stark a felsővégi vagy más néven Berényi úti evangélikus temetőben nyugszik. Lakóházát 1967-ben lebontották, család iratai nagy része akkor elveszett, kisebb részét a Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet Levéltár őrzi.
A munkássága iránti kutatás 1969-ben indult meg, miután az MTA kertészeti bizottsága és a Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei szervezete közös „Akadémiai Napok” című rendezvénysorozatot szervezett. Itt vetette fel dr. Kozma Pál, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet vezetője, hogy Stark Adolf szakmai munkájáról semmilyen információ nem elérhető. Ezt követően megindultak a kutatások, majd emlékünnepséggel tisztelegtek előtte.
Aztán születése 150. évfordulójára megjelent egy olyan dolgozat, amelyet azóta is alapvető forrásmunkának tekintünk. Dedinszky Gyula, aki arra vállalkozott, hogy a „nem szakíró bátorságával” bemutassa a Stark-életutat, Békéscsaba evangélikus lelkésze volt, később nyelvészeti, önkéntes néprajzi és helytörténeti kutatója lett. Szakmai elismerései között tudhatta a Sebestyén Gyula-emlékérmet, minisztériumi dicséretet, Pro Urbe-díjat, a Mezőgazdasági Múzeum emlékplakettjét. Hosszú élete alatt fáradhatatlanul kutatta, rendezte és katalogizálta is a Békéscsabai Evangélikus Gyülekezeti Levéltár értékes forrásait, közte a Stark-i iratokat, neve másoké mellet az Evangélikus Nagytemplomban olvasható.
(Szalay Ágnes)
https://www.youtube.com/watch?v=Qw9DeENSpTU&list=PL7Wpnd5oWgLV2vbbCfbv0d8EHVgVrkPQm&index=17