Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bekescsaba.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
Ugrás a tartalomhoz
Aktualitások

Nyílt napon vehettek részt diákok a Városházán

Idén is jelképes képviselői joggal ruházta fel Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nyílt Nap a Városházán elnevezésű ifjúsági programon résztvevő középiskolás diákokat, akik a településen tanulnak.

Az országosan egyedülálló kezdeményezés immár harmadik alkalommal adott lehetőséget a fiataloknak, hogy megismerjék a közügyek intézésének módját, hogy betekintést nyerjenek a felnőtt társadalom működésébe. A nyílt napon megtapasztalhatták, milyen érzés abban a székben ülni, ahol megszületnek a város életét, fejlődését meghatározó testületi döntések.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2015. decemberi ülésén fogadta el a 2016-2020 közötti időszakra szóló Ifjúsági Koncepcióját és Cselekvési Tervét, amelynek egyik fontos alappillére a fiatalok számára nyújtott, használható, minél szélesebb tájékoztatási kört lefedő információátadás kialakítása. A megvalósítás szakaszában lévő Cselekvési Terv egyik eleme a Nyílt Nap a Városházán elnevezésű program, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék a polgármesteri hivatal és az önkormányzat felépítését, működését, legyenek tájékozottak a korosztályukat közvetlenül érintő hivatali ügyintézési folyamatokban, és diáktársaikat is segítsék ebben.

A korábbi két év visszajelzései megerősítették a városvezetést, hogy érdemes ebben az évben is megrendezni ezt a rendhagyó eseményt, amelyet a jelenlévők nagy létszáma is alátámasztott. Közel nyolcvan olyan középiskolás diák vett részt a dísztermi programon, akiket a békéscsabai oktatási intézmények és a Békéscsabai Diákönkormányzat delegált.

A fiatalokat Nagy Ferenc alpolgármester köszöntötte, majd megnyitotta a rendkívüli testületi ülést. Elsőként Dr. Bacsa Vendel jegyző tartotta meg tájékoztatóját Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének feladatellátásáról, működéséről, majd a hivatal egyes szervezeti egységeinek vezetői és helyetteseik mutatták be munkájukat, különösen annak a fiatalokat érintő oldalát. A jelenlévő diákok rálátást kaptak, hogy milyen lehetőségeik vannak a nyári diákmunkát vagy a szakmai gyakorlatukat illetően; milyen tipikus jogsértések merülhetnek fel egy buli kapcsán, milyen engedélyeket kell beszerezni egy közterületi diákprogram megrendezéséhez; milyen helyi támogatási formák állnak rendelkezésükre; milyen ifjúságot is érintő beruházások valósulnak meg Békéscsabán a Modern Városok Program részeként. Egy-egy beszámolót követően a képviselői székekben helyet foglaló diákok kérdéseket tehettek fel és véleményezhették az elhangzottakat, szavazati jogukat gyakorolhatták. A fiatalok nagy érdeklődéssel fogadták az elhangzott információkat, az adott témákhoz kapcsolódó kérdéseikkel tartalmas párbeszédet alakítottak ki a városvezetőkkel és a hivatal munkatársaival.

A dísztermi programot követően a város diákvezetőinek közreműködésével a Városháza árkádsorán elhelyezett a mindenkori csabai bíróknak emléket állító emléktábla avató ünnepségére került sor.

A Békéscsaba300 Várostörténeti Emléktestület 2018. szeptember 11-ei ülésén elfogadta Gécs Béla tipográfus, helytörténeti kutató által benyújtott emléktáblák elhelyezésére vonatkozó javaslatát. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottsága engedélyezte az emléktáblák elhelyezését, köztük a mindenkori csabai bíróknak emléket állító táblát. A közel száz, egykori településvezető a város történetének, fejlődésének, községből várossá válásának meghatározó szereplője volt.