Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bekescsaba.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
Aktualitások

Megemlékezés a Hősök és Mártírok Emléknapja alkalmából

2018. október 31-én a Hősök és Mártírok Emléknapja alkalmából dr. Ambrus Zoltán nyugalmazott könyvtárigazgató mondott emlékező beszédet.

Tisztelt Emlékezők! Hölgyeim és Uraim!

Egy város ereje abban is megmutatkozik, hogy miként képes hagyományait megélni, továbbadni, miként tud elődeire emlékezni, azok sorsából bizonyosságot és erőt meríteni. Az újratelepülésének 300. évfordulóját ebben az évben ünneplő városnak van mire emlékeznie, van mire büszkének lennie. De csak akkor értjük meg az évszázadok küzdelmét, ha a sorsfordító dátumok üzenetét tudatosítjuk a fiatalabb nemzedékekben, a később idetelepültekben!

Háromszáz év nem mondható hosszúnak, de egy város sajátosságai, szokásai és erkölcsisége nemzedékeken keresztül olyan erővé válhat ennyi idő alatt, mely képes eligazodást, hitet és cselekvésre ösztönző belső erőt adni.

Békéscsaba esetében mindenkor az volt a legjellemzőbb sajátosság, hogy egy etnikai kisebbség miként tud beilleszkedni, miképp tudja úgy értékeit, nyelvét, hitét, szokásait megőrizni, hogy közben, kimondom, hazafivá váljon? Ez a csabaiaknak már az első itt töltött században is sikerült. Talán elég, ha a templomainkra utalok, vagy elég, ha a járványok és a természeti katasztrófák leküzdését említem. Az első két évszázad a települést gyakorlatilag önerőből, önmaga döntései és igényei alapján változtatta egy kis parasztfaluból várossá.

A csabai ember megtanult küzdeni az életéért, a családjáért, hitéért és hazájáért! A jövő nagy kihívásaira mondhatni felkészült, de nem hitte, hogy még lehet előtte olyan jövő, ami ennyi könnyet, nyomorúságot és újrakezdést jelent,mint a huszadik század. A nagyhatalmi és totalitárius rendszerekmindegyike jobb sorsot ígérve tévesztette meg a kisembert, majd őt tetteigazán kiszolgáltatottá, vette el földjét, vállalkozását, nem engedte gyerekeit tanulni, őt küldte a frontra, uszította testvérei ellen, vitte haláltáborokba.

Minden háború mögött ideológiák, politikai akaratok álltak és állnak, a 20. században a sovinizmus, a fajgyűlölet tette gyalázattá még a jogosnak látszó igényeket is.

Lehet e örök emberi értékekhez ragaszkodva túlélni a veszedelmeket, szabad e ezek nélkül bármihez is kezdeni?

Madách Ember tragédiájából sokat tanulhatunk.

Lucifer ezt mondja:

Küzdést kívánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.

Ádám így válaszol:

Megmondta Isten, hogy büntetni fog,
Ha más utat választunk, mint kitűzött. (Első szín)

De tanulhatunk azoknak a csabai hősöknek, mártíroknak az életéből, akik nem veretes szövegben, hanem tettekben fogalmazták meg válaszaikat, nekünk, az utódoknak.

Csabán, de az egész magyar nemzetben kevés az olyan család, ahol az ősök között ne találnánk HŐST (a halálra is elszánt katonát), vagy MÁRTÍRT (a sokat szenvedő, elgyötört embert), ahogy az értelmező szótár fogalmaz. Ez nem magyar sajátosság, de a magyarországi 20. század mindkét nagy háborúval, az 56-os forradalmával, és bizony a sokaknak gyötrő közbülső időkkel elég alkalmat adott a hősiességre és a mártíromságra!

A hősök nem azonos lelkülettel, legtöbbször nem tudatosan készültek szerepükre, más közegből, más családból, más tudással érkeztek, de a körülmények, a véletlenek és a személyes képességek a csatamezőn Gorlicénél, a Don kanyarban, vagy a pesti utcán képessé tette őket életük, vagy épségük feláldozásával is tenni azt, amit akkor tenni kellett.

Ismét Madách-hoz fordulok:

És mennyi szellem, mennyi őserő. Ez vélem harcolt - az mártírhalált halt, (Tizenharmadik szín)

És ezekből a csatákból bőven akadt az első világháborúban a csabaiaknak! Ha rátekintünk a térképre láthatjuk 300-500 kilométer távolságban, rossz hadfelszeréléssel, gyenge ellátmánnyal sokezren védték a hazát, eleinte abban a biztos tudatban, hogy ez igazságos, rövid ideig tartó tisztítótűz lesz, ami után béke és jólét, a népek kiegyensúlyozott egymásmellettisége következik be… Gyónit, a legismertebb háborúellenes vers csabai gyökerű szerzőjét is megszédítette a propaganda, -

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,Rontsunk reájuk énekelve!

de Przemysl kijózanította és már csak egy éjszakára hívta a csatatérre a háború kiagyalóit, támogatóit. 963 halott, rengeteg sebesült, fogságban tönkre ment ember! Ez a háború csabai mérlege!De a szenvedőknekcsak egy része volt a fronton, az özvegyek, árvák, miben bízhattak? De az élni akarás felülkerekedett a csüggedésen, viszonylag rövid időn belül visszatért a bizakodás, amit a csabai emberek mindig az összefogástól, az egymás segítéséből éreztek. Itt tót, magyar, zsidó, Trianon miatt ide kényszerített erdélyi, délvidéki 100 éve hősi temetőt létesít, majd 1923-ban már 101-eseknek emlékművet állítva figyelmeztet: a háború nem a népet szolgálja!

Az európai rendezetlenség, az évszázadok óta cipelt ellentétek és persze az új feszültségek kevés békés évet engedélyeztek hazánknak és benne Békéscsabának! A húszas, harmincas évek viszonylag gyors fejlődése, az iparosodás, a szociális jobblét nyugodt évei hamar elmúltak.A jogos revízióhoz kapott külső támogatás olyan anyagi és morális mélységbe sodorta hazánkat, ami teljes katasztrófához vezetett. Sajnos emberéletben, a frontokon, a vasútállomás bombázásakor súlyos veszteséget szenvedett el városunk, és ezt a zsidóság elhurcolása és legyilkolása oly mértékben súlyosbította, amit azóta sem heverhetett ki.

A háborúk vége soha nem jelentette a hőssé, vagy vértanúvá válás időszakának végét. A negyvenes és az ötvenes évek annyi keservvel, emberi szenvedéssel tetézte a háborút, annyi egzisztencia, annyi család tönkretételét jelentette, amire semmilyen ideológiai, politikai elgondolás, népmegváltó gondolat nem ad felmentést!

A 20. század legszentebb magyar történelmi eseménye – az 56-os forradalom – azért lett az egész világ példája, mert olyan egység, olyan eltökéltség ebben a hazában, ebben a városban talán előtte sohasem volt. Olyanok lettek hősök és bizony vértanuk, akik ezt a legkevésbé sem keresték, akik azonban tudták, ez az embertelen politika nem folytatható, ha más nincs, márpedig más nem volt, fegyverrel is harcolni kell. Ha egy forradalmat a fiatalság elindít, ha ahhoz a munkásság és az értelmiség csatlakozik, sőt a fennálló politikai rendszer java is, az bukás esetén is átírja a jövő történelmét, hősöket, példaképeket teremt, olyanokat, akikre minden korszakban szükségünk van. Ha nekünk Fekete Pál beszél a forradalomról, akkor a valóságot ismerjük meg, ha a családból résztvevő szenvedte a következményeket, akkor az érzelmi azonosulásis teljes lehet.

Ezért emlékezünk ennél a szobornál a hőseinkre, elesett, megkínzott, kivégzett csabaiakra, hogy emlékeztessünk: a történelem forgószele, a tornádó spirálja mindenkit elkaphat, máshová repíthet, de ha van mibe kapaszkodni, ha van egy közösségnek hite, emlékezete, akkor az örök bizakodás megmarad!

Legyen övék a tisztelet és megbecsülés!

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

                                                                                   dr. Ambrus Zoltán